Története

1945legifoto3
A német légierő (Luftwaffe) által 1945. január 28-án készített légifotó-részlet Zsámbékról, (1. pinceterület, 2. Új utca-ma Dózsa György utca, 3. Terv utca, 4. Petőfi Sándor utca, 5. Barokk templom, 6. Magyar utca)

Az egykori ligetes pinceterület keletkezésének története a XVIII. sz.-ba nyúlik vissza. A törökök kiűzésétől (1712-től) a kitelepítésig – mint a legtöbb elnéptelenedett falut – Zsámbékot (Schambek) is elsősorban német lakosok alkották. Az 1739-es nagy pestisjárvány idején az alig 20-30 éve betelepített német (bajor, sváb) lakosság több mint fele (828 ember) a járvány áldozata lett.

A Zichyek ismét németeket (frankokat) ösztönöztek letelepedésre, akik az egykori Új utcában, a mai nevén Dózsa György utcában építették fel otthonaikat. A házak homokkőből, mészkőből épültek és kötőanyagként használtak vályogot. A Józsefvárosi gödör (egykori dialektusos nevén Lahmgrubm, németül Lehmgrube – Agyagbánya) az Új utcához közel helyezkedett el. Az építkezések befejezése után kitűnő – pincelétesítésre alkalmas – patkó alakú agyagpart keletkezett. Zsámbék és környéke csodálatos szőlőtermő vidék volt. A letelepedett németek a töki határtól egészen a Szomori útig művelték a Nyakas hegyoldalt. Az Új utcai gazdák a XIX. sz.-ban az Agyaggödör falában négyszögletesre faragott kváderkövekből hosszú (10-20 m) boltíves pincéket építettek. Némelyik elé présház került. 70 borospince egymásba érve fonta körül a természetközeli ligetet. Évtizedeken keresztül a gazdák kedvelt vasárnap délutáni időtöltése volt a pincék előtti padokon üldögélés, beszélgetés, mulatás.  Az I. világ-háborút követően néhány szegény ember kisméretű lakóházat épített a gödörben.

II világháború a német nemzetiségiek számára kollektív büntetéssel zárult. 1945.július végén tartott potsdami konferencia kitelepítésről szóló egyezménye nemzetközi óhajjá emelte, amit a magyar Nemzeti Parasztpárt már áprilisban megfogalmazott határozatában. Magyarországról több mint háromszázezer ártatlan német embert hurcoltak el. Zsámbékról 1946 április 5-én indult az első és április 13-án az utolsó szerelvény. Zsámbék lakosságának a 95%-át, 3397 főt 4 szerelvénnyel, szalmával rakott marhavagonokban egy héten át szállították Németországba. Többségük Gerlingenben, kisebb hányaduk Wettenbergben települt le. Zsámbék kiürült, a németek javai új gazdákra vártak.
Az 1946-ös kitelepítést követően a pinceterület községi tulajdonba került. Az ország különböző régióiból (Jánoshida, Kisújszállás, Jászalsószentgyörgy, Szlovákiából a Garam völgye, Erdély) érkező új letelepülők közül néhányan használatba vették a pincéket, mások lebontották és a kövek értékesítése révén próbálták megélhetésüket biztosítani. Az 1946-47-ben szinte naponta érkeztek kocsik, melyek a lebontott pincék faragott köveit szállították el építkezésekre vagy eladásra.

Mára 25 pince maradt fenn különböző állapotban. A magára hagyott gödör területét birtokba vette a természet és létrejöhetett egy sajátos élővilág a lakott terület gyűrűjében. A pinceterület rendezésével kapcsolatban azóta több átgondolatlan koncepció született, de szerencsére egyik sem valósult meg.  A terület a zsámbéki önkormányzat tulajdona, de kezelésében alig vesz részt. A gazdátlanul hagyott hely a mai napig vonzza a területet devalválni igyekvő önkényeskedőket és a haszonleső spekulánsokat. 2002-03 ban elkészültek a területet értékelő tanulmányok, szakértői vélemények (DINPI, MTTM), de az önkormányzat nem kívánta helyi védelem alá vonni a területet. A veszélyeztető tényezők fokozott jelenléte miatt 2003-ban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál a műemléki védelem kezdeményezése megtörtént. 2006 május 11-én a Józsefvárosi pinceterület – különleges fekvésének, egyedi adottságának, településtörténeti, kulturtörténeti, gazdálkodástörténeti, természeti, táji értékeinek köszönhetően – országos jelentőségű műemlékegyüttesként védettséget nyert.

2009.02.12. Zsámbék Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete (polgármester: Lovas Lajos) egyhangúan megszavazta a terület védelmének feloldását kezdeményező indítványt.

A zsámbéki Önkormányzat  – pinceterület védelmét feloldó – kérelmét a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal visszautasította. A területen folyó tájrehabilitációs és pincerekonstrukciós munkák tovább folytatódhatnak.

2009. szeptember 22-i testületi ülésen a Képviselők egyhangúan megszavazták a Pinceterület helyi természetvédelmi oltalom alá helyezését.

Forrásmunka: Martin A. Jelli: Heimatbuch. 1981, Gerlingen
(Tartalmazza a Józsefvárosban élt német lakosok névsorát.)
Bognárné Donovitz Mária és Zátonyi Lőrinc visszaemlékezése alapján

%d blogger ezt kedveli: